Az Élővíz-csatorna egy vízhasznosítási (többnyire belvíz) levezetésére szolgáló mesterséges csatorna Gyula–Békéscsaba–Békés között. Békéscsabán sok helybeli egyszerűen „Körösként”, vagy „Körös-csatornaként” emlegeti, mivel jelentős részén az egykori Fehér-Körös holtágában halad. Békésen a gúnyneve az egykori gyári szennyezés miatt Büdös-Körös. 

Az Élővíz-csatorna egy része természetes eredetű, a Fehér-Körös egykori ágaiban halad, míg középső, Békéscsaba környéki szakasza emberkéz által létrehozott, mesterséges csatorna, amelyet 1777-ben ástak meg a békéscsabai polgárok, közhasznú munkával. Gyulán valaha a Fehér-Körös folyt keresztül, ezt azonban az 1850-es években biztonsági okokból a várost elkerülő mesterséges mederbe terelték. A régi meder képezi ma az Élővíz-csatorna gyulai szakaszát, amely mindig tiszta vizet kap a Fehér-Körösből.

A csatorna eredetileg a közelben fekvő Erdélyi-Szigethegység fáinak leúsztatására szolgált, mivel a környék igen fahiányos volt a török háborúk után. Ezért eredetileg tutajozó csatornának készült el. Később az egyre növekvő és fejlődő Békéscsaba vezetése elhatározta, hogy a kanálist alkalmassá teszi a belvíz elvezetésére is. Így a későbbiek folyamán szivattyúkat helyeztek üzembe, először csak a déli, majd a középső és az északi szakaszon is, teljessé téve az elvezetést. Az idők során többször kotorták, mélyítették, szélesítették.

1888-ban a nagy csabai árvíz folyamán a Körösök gátszakadása nyomán a víz szintje meghaladta a Békéscsaba legmagasabb pontját, a Nagytemplom hátsó küszöbét, és csak rendkívüli erőfeszítéssel sikerült megvédeni a várost a körgát segítségével. Régebben gazdasági tevékenység is kötődött az Élővíz-csatornához, számos vízimalom is üzemelt rajta.