Póstelek a XIX. században a Wenckheim-család gerlai birtokának része volt. 1874-ben gróf Wenckheim Károly (1811-1891) császári és királyi kamarás, huszárkapitány a birtok keleti részén Gerla-Póstelek néven önálló pusztai falut alapított. Épített községházát, tartott külön községi bírót és jegyzőt. Az 1888-i árvíz után azonban ez a község teljesen megszűnt és a területét 1889-ben Doboz községhez csatolták.

 

Sajnos a pósteleki erdő nagy részét 2006-ban megritkították. A pósteleki modern és szép kastély mindössze 30 évet élt meg, amikor is a II. világháború után a környékbeliek széthordták. Jelenleg romos állapotban van. Az 1960-as években turistaszállót szerettek volna kialakítani a még épen maradt pincében, de a kezdeményezés elbukott.

 

A pósteleki kastély tervezője: Siedek Viktor volt. A XIX. század legvégének és a XX. század első felének hazai historizáló kastélyépítészete talán már nem vész el teljesen a felejtés homályában.

 

A korszak számban is jelentős építkezéseinek súlyát egyrészt egy a Millennium környékén kitapintható kastélyfelújítási hullám, másrészt az előzmények nélküli, teljesen újonnan épített kastélyok köre adja. Ez utóbbi csoportba tartozik három tiszántúli kastély, a mágocsi, a pósteleki és a csorvási rezidencia. Sok szembetűnő közös vonás jellemzi őket: földrajzi fekvésük közelsége, építtetőjük szoros rokoni kapcsolata, stílusuk és formajegyeik feltűnő hasonlósága, s mindebből valószínűsíthetően tervezőjük azonos személye.

 

Megközelítése:

Budapest felől a 44-es számú főúton,

Szeged felől a 47-es számú főúton,

Debrecen felől is a 47-es számú főúton,

Románia felől a 79A-s számú főúton.

 

 

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!